Hogyan került a kenyér az asztalunkra?

Egy látványpékség egyik legfőbb érdekessége a kenyérsütés. De hogyan is alakult ki ez a mindennapjainkat meghatározó étel?

Az ember a kezdetekben gyűjtögető életmódot élt, és a magvakat először magában, majd tűzzel kicsit pörkölve fogyasztotta. Ezután felfedezte, hogy vízzel főzve készíthet akár kását is, majd ráébredt, hogy ha a puhított magvakat megőrli, víz segítségével lepényt tud készíteni.

A lepény kovásztalan kenyér, melyből az idők során kovászos kenyeret fejlesztettek, emellett azonban az őrlés is változásokon ment át, hiszen a malomkerekeket a kezdetekkor állatok hajtották, később hasznosították a szél, víz erejét – szélmalmokat építettek. Ez először Franciaországban kezdett terjedni.

A kenyér mára már a legfontosabb élelmiszerünk lett, ezért nem mindegy, milyen kenyeret eszünk, és hol, illetve hogyan sütik meg nekünk.

Válassza a legkiválóbb termékeket látványpékségünkből, és kínáljon Ön is nap, mint nap ízletes péksüteményeket vásárlóinak!